Shai még február 24-én részt vett Salvatore Ferragamo divattervező divatbemutatóján a Milánói divathéten, Olaszországban. A divatbemutató után még a vacsora partin is megjelent, amelyen már másik öltözékben volt látható. Erre az alkalomra Shai feketébe öltözött. Haja maradt leengedve, valamint egy kis szinesebb sminket viselt. A vacsora partin ott volt az anyukája is, valamint mint említettem az előző bejegyzésben, hogy kik voltak még jelent a divatbemutatón, nos ők itt is megjelentek, akárcsak Shai. A ‘Runaways-ből’ Virginia Gardner, és a ‘Dunkirk-ből’ Jack Lowden, akikkel Shai nagyon jól érezhette magát, mert a képekről azt lehet leszűrni. A vacsora partiról nem sok képek kaptunk, de legalább jó minőségűek, amelyet megtekinthettek az új galériában.

   

Visszatérve a galériára. Feltöltöttem azokat a képeket, amelyeket a régi galériába is fel voltak már tölte. Próbáltam a csoportos feltöltést, de amikor a Flanut valami oknál fogva nem működött, valamilyen hibát irt ki, és ugye kiakartam volna törölni egy mappát, akkor nemtudom, hogyan de a galéria fájlaiból töröltem ki valamit és azóta nem jó. Igy most létrehoztam egy újat és ide fogom mostmár feltölteni a régi és az új képeket egyaránt. A kinézet maradt, amiért köszönet Brielle-nek az ingyenes galéria sablonért!

Shailene a tegnapi napon, azaz február 24-én részt vett Salvatore Ferragamo divattervező divatbemutatóján a Milánói divathéten, Olaszországban. Gyönyörűen nézett ki a bordó színű szoknyájában és garbójában. Valamint a táskája is bordó szinű volt. Haja most leengedve maradt, és itt látszik meg igazán a frufruja. Nekem nagyon tetszik igy a haja. Imádom! A képeket megtekinthetitek a galériában, sajnos nem sok képről van szó, de ezek legalább jó minőségűek. A divatbemutatón egyébként ott volt ‘Fekete Párducból’ Danai Gurira, a ‘Runaways-ből’ Virginia Gardner, és a ‘Dunkirk-ből’ Jack Lowden.

   

Újabb rajongói kép látott napvilágot amely még február 19-én készült, amelyen Shai és párja, Ben két rajongóval fényképezkedtek le, franciországi Bordeaux-ben. A képet feltöltöttem a galériába. A Flaunt válaszolt a galériával kapcsolatban, igy csak türelmesnek kell lennem, mert azt írták, hogy folyamatban van az előző költöztetése.

   

Amig költöztettem át az oldalt, az idő alatt Shairől és kedveséről, Ben Volavoláról jelentek meg új személyes és rajongói képek. Február 4-én Shai és Párja, Ben az olasz fővárosban Rómában tartózkodtak és éppen egy üzletben voltak, amikor egy rajongóval találkoztak és ezt természetesen meg is örökítették egy képpel, amelyen nagyon aranyosak. Majd kettő nappal ezelőtt pedig a franciországi Bordeaux-ben örökítették meg egy pár fotóval, amelyen Shai és párja Ben, közös barátaikkal kávézgatnak, Ben meccse után, amelyről szintén készült egy kép. Mindezmellet még egy rajongóval is összefutott és újabb kép készült. A képeket megtekinthetitek a galériában. Shai új hajstílusát pedig egyenesen imádom. Annyira aranyos vele!

Ami a galériát illetei,  az az, hogy készítettem újat Brielle leírásaival és fel is használtam az egyik ingyenes galéria sablonját, amiért nagyon hálás vagyok! Irtam a Flaunt-nak az előző galéria költöztetésével kapcsolatban, de még nem lett belőle semmi. Még rávárok egy pár napot, és ha nem költöztetik át, akkor feltöltöm majd újra a képeket.